Így teremtsünk agressziómentes közeget a gyerekeknek – egy háború árnyékában
Háború, agresszió és rombolás pusztít a szomszédunkban. Természetes, hogy védeni akarjuk a gyermekeinket, kérdés, hogyan teremthetünk nyugalmat és biztonságot számukra egy olyan világban, ami jelenleg pont az ellenkezőjét sugározza. Győri Ildikó pszichológus kreatív gyereknevelési eszköztára bebizonyítja, hogy ez nem lehetetlen.
„A mai világban nagyon nem könnyű szülőnek lenni és a családot összetartani; a gyerekeinket megvédeni azoktól a nehézségektől, amikkel szembe találják magunkat. Amikor már a családok épp kezdtek volna regenerálódni a pandémia okozta bizonytalanságból – és rátalálni a saját útjukra, belső békéjükre – háború tört ki hazánk egyik szomszédos országában.
Azt tapasztaljuk, hogy a körülöttünk működő társadalmi rendszerek már nem adják meg azt a fajta biztonságot, nyugalmat, ami ahhoz szükséges, hogy az életünket békében, nyugodt körülmények közt éljük, szervezzük. Ahhoz viszont, hogy hatékonyan tudjunk „működni” a mindennapokban, pontosan erre lenne szükség. Kérdés persze, hogy egy ilyen helyzetben, amikor ekkora turbulencia zajlik körülöttünk, ilyen léptékű agressziót és brutalitást tapasztalunk; hogyan tudjuk mindezt megvalósítani” – mondja Győri Ildikó.
A pszichológus elmeséli, hogy már javában benne voltunk a covidban, amikor 2021 nyarán úgy döntött, ő is megpróbál segíteni a pandémia követeztében felborult nyugalom helyreállításában. „Évtizedekig nagyvállalatokkal dolgoztam. Olyan rendszereket terveztem nekik, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy jól működjenek, a benne levő emberek pedig sikeresek, kiegyensúlyozottak és motiváltak legyenek. Arra gondoltam, miért is ne nézhetnénk meg, hogy ez a fajta modell képes-e egy vállalaton kívüli közegben is működni; mondjuk egy iskolában. Az elmúlt 5-6 évemet arra szántam, hogy egy ilyen közeget próbáltam meg „tervezni” a gyerekek köré, azzal a szándékkal, hogy egy támogatói légkört építsünk ki az agresszió, a bántalmazás, a bullying helyett. Egy olyan közeget, ahol mindenki pozitívan jelez vissza a másiknak; a feszültség és az egymás bántása pedig minimális szintre lecsökken.
Nagy kérdés volt persze az is, hogy ezt meg lehet-e egyáltalán valósítani. Kezdetben csak néhány iskola csatlakozott a „kísérlethez”. Tavaly augusztusban viszont úgy döntöttem, a pedagógusok számára ingyen rendelkezésre bocsátom a módszertani anyagom néhány eszközét. Jól sejtettem, hogy hatalmas igény lesz rá; amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a segédletet egy hét alatt 1600-an töltötték le az ország több, mint 700 településéről. Emellett több mint 200 pedagógusnak tartottam képzést, néhányuktól pedig már meg is érkeztek a visszajelzések, amik alapján egy mini kutatás eredményt (beteszem ide majd kattintható linken ezt) is fel tudok mutatni. Ez is azt igazolja, hogy még ebben a gyorsan változó, bizonytalan és turbulens világban is meg lehet teremteni egy nyugodt osztály-, illetve iskolai közösséget.
A módszer lényege, hogy nem egyénileg reagálunk a „rossz” cselekedetre: nem büntetéssel dolgozunk. Ehelyett egy olyan rendszert hozunk létre, amiben először is a gyerekeknek megmutatjuk, hogyan kell jól viselkedni, ezt pedig ismételjük, folyton előhívjuk; így vezetjük be az osztályközösség mindennapjaiba. Nagyon érdekes, hogy abban a pillanatban, amikor megmutattuk nekik, hogy viselkedjenek jól, onnan kezdve a gyerekek egyfolytában ezt akarták csinálni. A közösségekben drasztikusan lecsökkent a feszültség, a dühkitörés, az egymás bántása és jelentősen megnövekedtek az egymás segítésére irányuló akciók.
Ha a rendszert – ez esetben egy osztályközösséget – úgy alapozzuk meg, hogy olyan rutinokat vezetünk be, ami a jó viselkedést hívja elő a gyerekekből, akkor megelőzzük a rosszat és nem lesz szükség büntetésre. Megtanítjuk nekik, hogy még mielőtt a feszültség kitörne, konstruktív módon fejezzék ki, hogy nekik most szükségük van valami változásra. Abban a pillanatban, hogy képesek lesznek erre a fajta önkifejezésre, kapnak rá egy mintát; onnantól fogva imádják és ezt akarják csinálni. Van olyan pedagógus, aki arról számolt be, hogy náluk a hangulathőmérőt is már maguk a gyerekek hozzák és kérik, nézzék meg.
„Nekem több kedvenc momentumom van, pl. amikor a gyerekek kérés nélkül elkezdték behozni a hangulathőmérőt, vagy amikor rájöttünk, hogy magának a hangulathőmérőnek nem is kell ott lennie, a kezünket használva is meg tudjuk mutatni, hogy hol áll a hangulatunk. Az egyik kisfiú azt mondta nekem: – Te biztosan szeretsz oviba járni. – Miből gondolod? – Mert mindig mosolyogsz. :)”
A módszer ráadásul villámgyorsan működik; a tanárok fele már egy hét alatt is mérhető változást érzékelt az osztályában. A visszajelzésekből azt is látjuk, hogy tanár, gyerek is egyaránt élvezi; ráadásul a módszer egy teljesen új kapcsolódási formát is megteremt köztük. Hatására sokkal pozitívabb, bensőségesebb lett a viszonyuk.
Amikor az én hangulatom nem volt jó, a gyerekek engem is kértek, hogy állítsam be a hangulathőmérőt. Mikor elmondtam, hogy bánt valami, tőlem is megkérdezték, hogy mit tehetnének értem. Jó látni, hogy a gyerekek meghallgatják és támogatják egymást, ha arra van szüksége a társuknak.
Visszakanyarodva az aktualitásokhoz; amíg egy háborúra nincs ráhatásunk, a saját közösségünkön belül igenis sokat tudunk tenni azért, hogy ezt ellenpontként egy másfajta viselkedés bontakozhasson ki az agresszió helyett. A kulcs az, hogy gyorsan és hatékonyan megtanuljunk együttműködni.
Mi az igazgatói és az osztályfőnöki intőt Indulatvulkánra cseréljük. Míg a beírások – intők, figyelmeztetések – utólagos büntetések, ezek a módszertani eszközök előre megmutatják a gyerek dühének mértékét. Így, mielőtt még az kitörne, a pedagógus le tudja reagálni: legyen szó rugdosásról, lökdösésről, vagy bármilyen, nem helyén való viselkedésről.
Ha megmutatjuk 25 gyereknek, hogyan tudnak egymás mellett nyugodtan létezni; hogyan tudják a belső feszültségeiket, frusztrációikat, a komfortzónájukból történő kibillenéseiket kezelni és az ezzel kapcsolatos érzéseiket konstruktívan, előre jelezni; akkor nem lesz szükség arra, hogy bántsák a társukat, hogy agresszíven reagáljanak. Arra is megtanítjuk őket, hogyan fogjanak össze, segítsék egymást – és most nem John Lennon Imagine című dalából idézgetek egy ideális világról fantáziálva; ez a valóság, ezt tapasztaljuk, szerencsére egyre több közösségben” – hangsúlyozza Győri Ildikó.