Barion Pixel
Gyerekkor indulatok nélkül
(videós csomag)

Letölthető videós csomag.
most 60% kedvezménnyel:

December 18-ig

Sok családtól, pedagógustól kaptam a visszajelzést, hogy nehéz elképzelni, hogyan készítsék el otthon az Indulatvulkánt, illetve hogyan vezessék be.

Mindkét kérdésre választ kaptok, nem csak tőlem, hanem Báles Ritától, aki velünk töltött sok nyarat, és több száz gyermekkel készítette el ezt az eszközt.

Rita beszél arról is, hogyan változott meg az ő élete, amióta használja a kreatív eszközöket, és kézzelfogható megoldásai vannak az élet által dobott kihívásokra.

Csak rajtad múlik!

Mind a pozitív, mind a negatív érzelmeknek megvan a maga szerepe az életünkben, nem lehet csak úgy megválni valamelyiktől, csak azért mert megnehezíti az életünket.El tudod azonban sajátítani, hogyan kezeld azokat a problémás helyzeteket, amikben eddig kapaszkodók nélkül elsodródtál. Sőt, köszönhetően a módszertanunk azonnali működésének, át is tudod adni a gyerekeknek már a következő napon, ugyanezt a készséget! Megmutatjuk neked, hogyan tudod hatékonyan segíteni a gyermekeket érzelmeik felismerésében, kifejezésében és kezelésében, mások érzelmeinek felismerésében és kezelésében, kapcsolataik kialakításában és fenntartásában, ezáltal egy támogató közösség létrehozásában!

A szerző

Győri Ildikó – Pszichológus, édesanya.

Ildikó évekig nagyvállalatokkal dolgozott, munkavállalói motivációs rendszereket épített fel. Gyakorló anyukaként rájött, hogy a motivációra a családban is szükség van, így kidolgozott egy vidám eszközrendszert, ami a szülőknek segít a kisgyermekkor kihívásain átlendülni. Néhányat ezekből a Varázspálca Szakszerviz című mesekönyvben is bemutatott, gyakorlatban pedig nyaranta több száz gyermek készíti el és használja az Indulatvulkánokat vagy a Hangulathőmérőket.

Mikor a kisfia iskolás lett, találkozott a pedagógusokra nehezedő problémákkal, és megtapasztalta, hogy a gyerekek sokszor motiválatlanok és az osztályközösség sem minden esetben támogató. S-cool Days Osztálymentor Program néven összeállított egy programsorozatot, ami gyors és könnyen alkalmazható segítség a pedagógusok számára. A programot nem csak Magyarországon, hanem külföldi iskolákban is bevezették már. Segítségével mindenhol sikerült az agresszió szintjét csökkenteni, támogató hangulatot kialakítani a gyerekek között, megkönnyítve így a tanítók napi munkáját.

Munkatársaival, Családbarát Programok szervezését és lebonyolítását végezi több mint tíz éve. A nagyvállalati gyerekprogramokon eddig több mint 1.000 gyerek vett részt. Ezeknek a programoknak az átlagos visszajelzése 98%-os elégedettségű. A pandémia hónapjaiban sok munkavállalóhoz jutottak el előadásai, emellett a kreativneveles.hu facebook oldalán azonnal alkalmazható tippeket és trükköket osztott meg az érdeklődőkkel.

Coaching + Érzelmi intelligencia + Kreativitás

Egy anyuka mesélte:

„Rendesen bevágta a duzzogást. Megkérdeztem automatikusan, mint régen, hogy mi a baj. Nem választolt – épp úgy történt, ahogy előre mondtad. Tovább duzzogott. Aztán megkérdeztem azt, amit Te javasoltál, és már válaszolta is, hogy mitől lenne jobb kedve. Tovább léptünk egy perc alatt. Hihetetlen vagy! Köszönöm szépen!”

Egy pedagógus története:

„Ma reggel “élesítettük” a hangulathőmérőket, s egyszerűen CSODA történt! <3 Ahogyan érkeztek sorban, kértem tőlük, állítsák be, hogyan érzik magukat ma reggel. Velem együtt hárman voltunk, akik középen helyeztük el a csúszkát. Matek órával kezdtünk, remek tempóban dolgoztunk, minden tervezett feladatot elvégeztünk, ilyen nem történt, mióta ez az évünk elkezdődött. Óra végén igazítottunk a hőmérőinken, mindenki a legfelső szintre került, ők maguk is megfogalmazták, hogy ez most milyen jó. Szóval hajrá, ne féljetek bevezetni, ez egy valóságos varázspálca nekünk!” ?

Én a pedagógus expon találkoztam először veletek. Gyógypedagógus vagyok, sok SNI/BTMN gyerekkel talàlkozom akinek magatartászavara van. Vásároltam két hőmérőt (fiu/làny) amit ki is tettem a rendelőmbe és a gyerekek egyből rátapadtak. Én nagyon örülnék elméleti háttéranyagnak és mintáknak!!! Szupernek találom a dolgaitokat. —