Kérdése van?
Írjon nekem!
Pszichológus diplomám ellenére a stratégiai tanácsadás lett a munkám, amelynek keretében főleg nagyvállalatokkal dolgoztam. Magánemberekkel csak karrier-tervezés keretében, illetve a dolgozói motivációs rendszerek, később pedig a családbarát programok kidolgozása közben találkoztam.
Eközben képeztem magam, és rendszeresen részt vettem Robert Dilts amerikai pszichológus tréningjein Bécsben. 2009-ben a téma az egyéni, személyes stratégiánk megalkotása volt, amelyet én úgy fogalmaztam meg, hogy szeretnék egy világot teremteni, ahol jó gyereknek lenni. A feladat során el kellett képzelni magunkat a stratégiánk megvalósítása közben. Az én esetemben ez arról szólt, hogy utazom a világban, és konferenciákon mutatom be az általam kidolgozott eszközrendszert, amelynek használatával szülők és pedagógusok tényleg meg tudják teremteni azt a világot, ahol jó gyereknek lenni. Akkor még nem sejtettem, hogy néhány éven belül ez valósággá válik.
2011-ben részt vettem az Ábri Judit által szervezett „Coaching Határok Nélkül” programsorozat egyik workshopján, amelyet Sir John Whitmore, a coaching szakma egyik kidolgozója, megalapítója tartott. Azt az üzenetet kézbesítette, neveljük a gyereket coaching szemléletmódban. Mit jelent ez? Már óvodás korban megtanítjuk őket arra, hogy a döntésüknek következményei lehetnek, és mielőtt meghozza ezt a döntést, ezeket a lehetséges kimeneteket együtt elemezzük. Beszéljük végig, mi szól mellette, mi szól ellene. Ha ezzel megvagyunk, a gyerek felelősségteljesen hoz döntést. Ha így neveljük, csökken a családban a feszültség mértéke, és ki sem alakulnak a nagyobb viták, veszekedések. Ez az üzenet azokban a napokban éppen jól jött számomra, mert már untam saját hangomat hallani, amint éppen utasítást adok, vagy valamit megtiltok. Kíváncsi lettem, vajon ha mindezt tényleg kérdésekre fogalmazom át, valóban kellemesebben telnek majd a napjaink?
A coaching szemléletmód könnyen ötvözhető volt a Rolbert Diltstől tanult szimbólumrendszerekkel, így másnap elkészült az első kreatív gyereknevelési eszközöm, az öltözködés hőmérő. Annyira lelkesítő volt, hogyan a fiam elkezdte használni, hogy elővettem a neurológiai ismereteimet, és felbátorodva az öltözködési rutinunk sikeres megváltozásán nekiláttam nehezebb feladatok átformálásának. Így lett a hiszti és dühkitörés gazdája az Indulat Vulkán, a „Mi volt a suliban? -Semmi!” dialógust felváltotta a Hangulat Hőmérő, az éjszakai félelmek leküzdésére pedig a Védőpajzs Generátort vetettem be.