Barion Pixel

Szülőknek

Iskola felkészítő – Öt plusz egy dolog az iskolakezdés kapcsán

Szülőként többféle attitűdünk is lehet az iskolakezdés kapcsán. Mondhatja valaki, hogy ő is ebbe az iskolába járt, mégis ember lett belőle! Minek erre készülni? Valaki másnak lehet az a véleménye, hogy érdemes előre tervezni az iskolába járást, éppúgy, mint a házat, amit a család épített, hiszen akkor előre felkészülhet a család a rájuk váró kihívásokra, és taktikát dolgozhat ki a megoldásukra. Mindenkinek igaza van a maga módján, de csak részben. Mindkét család kihívásokkal fog találkozni, kérdés, mennyire lesz ezekre felkészülve, vagy mennyire kell majd rögtönöznie, kapkodni a megoldás után kutatva. Mi fog változni? Szinte minden, de az alábbi öt dolog biztosan:

1. A reggeli rutin átalakul

A szülő számára a kezdetekben komoly kihívás lesz odaérni korán a reggeli dugóban a becsengetés előtt, így a reggeli rutin inkább fog hasonlítani a katonasági kiképzőtáborokhoz, mint a szeretetteljes babusgatáshoz

2. A délutáni rutin is átalakul.

Az óvoda után lehetősége volt a családnak a kikapcsolódásra. Lehetett órákat tölteni a játszótéren, elég volt hazaesni a fürdetésre, vagy a vacsorára. Az iskolában szint biztosan kapnak házi feladatot a gyerekek, így be kell iktatni a délutáni napirendbe az otthoni tanulást.

3. Az érzelmi kötődés is átalakul.

Az iskolai közeg jelentősen eltér az óvodaitól. Amíg az utóbbiban szeretetteljes gondoskodáson volt a hangsúly, kevés fejlesztés mellett, addig az előbbiben már keményen küzdeni kell a tanító által kitűzött célok eléréséért. A támogatást maximuma család biztosítja majd.

4. Új szülői szerep: a tanító.

Sajnos, a házi feladatok következményeképpen a szülő majdnem biztosan fel kell vállaljon egy újabb, kevéssé kellemes feladatot: a házi feladat ellenőrzését. Rosszabb esetben be is kell kapcsolódnia a házi elkészítésének folyamatába. Ez sokat ront a szülő-gyerek kapcsolat viszonyán, mert a napi feszültség közös levezetése helyett ő maga fog feszültséget okozni azzal, hogy a gyerek felett állva, különböző stílusban kérve megpróbálja rávenni a gyereket az iskolán kívüli tanulásra.

5. Indulatokkal teli napok következnek.

A csoport működés kialakulásának fázisai az iskolát kezdő 6-7 éves korosztályt sem kerülik el. Mielőtt egy csoport összeszokik, és hatékonyan elkezd működni, néhány fázison túlesnek a tagok: viharok, vitatkozás – formálódás – szabályok kialakulása – működés. Nem mindegy, hogy gyerekünk a viharos fázist hogyan éli meg, esetleg hogyan éli túl. Két napig tart, vagy két hónapig, amíg a csoport megnyugszik, összeszokik. Kap ebben segítséget a gyerek, vagy magára marad, és esetleg egy életre elmegy a kedve a nagyobb közösségektől.

+1  A 2020. szeptemberi évkezdés speciális jellemzői: karantén mellékhatások.

Idén a nagycsoportos óvodás gyerekek számára kimaradt jó néhány hónapnyi tanulás, közös, tematikus felkészülés. Ez jelentős változásokat okozott a felkészülés menetében. A gyerekek megszokták, hogy együtt töltötték a napot szüleikkel. Valószínűleg minden családban akadtak konfliktusok, hiszen a szülő az otthoni munkavégzés miatt fizikailag jelen volt, de nem mindig figyelt a gyerekre. Ennek ellenére a szülő mindig ott volt, egy-egy ölelésért bármikor oda lehetett hozzá szaladni. Együtt reggeliztek, ebédeltek, uzsonnáztak, az érzelmi kapcsolat szorosabb lett. A gyerekek ebből a szoros érzelmi kötelékből váltanak az ismeretlen csoportra, ismeretlen tanító nénire, és ismeretlen fizikai környezetre. Az esetek többségében a beszoktatás napja kihívásokat fognak tartalmazni. Vélhetően a tanító nénik a fél év kihagyás után nagyon szeretnének majd bizonyítani, és csak remélni lehet, hogy a lelkesedésük a gyerekek számára is elviselhető tempót fog majd diktálni.

Ezek a tényezők mind-mind nyugtalanabb első osztályosok érkezését vetítik előre. Ha ez nem lenne elég, kimaradt az óvodai fejlesztések, iskola-előkészítés utolsó fázisa, az utolsó fél év. A finom -motorika fejlettsége az elsőbe érkezők körében már évek óta elmarad attól a mértéktől, amely lehetővé tenné a tantervnek megfelelő haladást az írás tanításában. Az óvoda utolsó fél évének foglalkozásai vélhetően hiányozni fognak.

Érdekli az Iskola felkészítő program?
Többet szeretne megtudni?

A kreatív nevelési eszközök

Öltözködés hőmérő

Az „Öltözködés Hőmérő” volt az első eszköz, amit a Sir John Whitmore előadása után elkészítettem. Aggodalommal egyes kíváncsisággal próbáltam ki, vajon az 5 éves gyermekem fel tud-e öltözni az időjárásnak megfelelően a saját választása alapján, felnőtt utasításai…

Indulatvulkán

Felbátorodva az öltözködés kihívásaival való sikeres megküzdésen, következett az akkor életünk legsarkalatosabb pontja, a hiszti, dühkitörés, és az indulatok megfékezése. Ez a helyzet nem csak a gyereket jellemezte, hanem, sajnos engem is. Annak ellenére, hogy nem volt gyakori vendég nálunk…

Hangulathőmérő

Mi volt ma az óvodában? – Semmi. – Mi volt ma az iskolában? – Semmi. Ismerős a párbeszéd? Őszintén szólva, ez a mi kapcsolatunkban sosem volt jellemző,mert a korán, és megfelelő rutinnal bevezetett esti beszélgetéseknek hála, mindig mindenről tudtam, ami …

Védőpajzs Generátor

Érezted már, kedves olvasó,a kár csak 1 futó pillanat erejéig, hogy a mai gyorsan változó világban óriási szükségünk lenne nekünk felnőtteknek is egy kis védett zónára, ahol biztonságban érezhetjük magunkat, addig …

Csatlakozz te is a közösséghez!

Megosztom veletek azokat könnyen rendszerré alakítható tippeket, amitől mi minden nyáron működünk együtt a gyerekekkel, amiért mindig jönni akarnak hozzánk a nyári szünetben. Mindent egyszerű eszközökkel, szinte kellékek nélkül mutatok meg, hogy az is el tudja készíteni, aki nem rendelkezik azzal a kreatív arzenállal otthon, amivel mi. Ezzel együtt arra ösztönzök mindenkit, hogy a lépéseket követve, használjon más alapanyagokat, díszítse szebben és ügyesebben a bemutatott eszközt.

Csatlakozom