Barion Pixel
Életed legjobb évnyitója
Online kihívás pedagógusoknak
Töltsd le az ingyenes módszertani csomagot!
Kezeld az osztályközösség feszültségeit, konkrét eszközökkel a kezdben. Tedd meg az első lépést!

Tavaly már óriási siker volt! Idén Triplázzunk!

A kreativnevels.hu csapata „Életed Legjobb Évnyitója” címmel elindított egy kutatást pedagógusok között, mert 2021-ben 700 településről, 1600 pedagógus válaszolt a kérdésünkre, hogy Mi jelenti Neki a legnagyobb kihívást az iskolakezdés kapcsán. Magasan a fegyelmezés, és a gyerekek motivációjának hiánya, vagy a tanulás iránti motiváció fenntartása vezették a listát. Válaszolva a kérdéseikre, 2021 őszén ingyenes online workshopokon segítettük azt a közel 250 pedagógust, aki kitartó volt, és elköteleződött a tényleges, minőségi hangulatjavítás mellett, és hajlandó volt a Hangulat Hőmérőt, vagy az Indulatvulkánt kipróbálni annak érdekében, hogy az osztályközösségből eltűnjön a felesleges feszültség. Ezen a linken olvashatóak azok a sokszor megható történetek, amelyeket megéltek azok a pedagógusok, akik rendszeresen használták a Győri Ildikó pszichológus által kidolgozott kommunikációs eszközöket a támogató osztályközösség kiépítése érdekében.

A régi „Normális Világban”

az évnyitó a gyerekeknek szólt. Őket emlékeztette, hogy újraindulnak a hétköznapok, valami másképp lesz, mint eddig. Az iskolaév kezdetének a keretek ismertek voltak mindenki számára. A gyerekek ismerték a szabályokat és be is tartották azokat, pedagógus pedig be tudta tartatni azokat.

Mi változott? Mi történt az elmúlt 15-20 évben, amitől a gyerekek más tapasztalatokkal érkeznek haza az első osztályból, mint szüleik, nagyszüleik tették?

Nem, nem a szülő a hibás, és a pedagógus sem.

A probléma, hogy a gyerekeken kívül egyre több „láthatatlan osztálytárs” van jelen az osztályban.

Kik ők? – Az elmúlt 20 évben a világ, a társadalom óriásit változott körülöttünk, de sem a változásokról, sem a hatásairól nincs érdemi beszélgetés, megelőzésükről, vagy megoldásokról szinten nem esik szó. A párbeszéd kimerül a felnőttek vitatkozásában. A pedagógusok nem szólnak előre, hogy az első osztályban a szűk teremben összezsúfolt tanulók mellett számos láthatatlan osztálytárs is jelen van:
– hiszti, dühkitörés
– viselkedési problémák,
– figyelemzavar,
kevéssé, vagy nagyon súlyos mentális problémák. Vagy ha szólnak, azonnal lehurrogják őket, és megvádolják azzal, hogy még az osztályteremben sem tudnak helyt állni, ami az ő dolguk lenne. Pedig nem hibásak, nem ők okozzák az alapproblémát – de nem áll rendelkezésükre rendszerszintű segítség, sem kézzel fogható eszköz a megoldásra. Azt meg végképp senki nem mondja el előre, őszintén, hogy szinte minden gyerek és pedagógus iskolai hétköznapjait minimum próbára fogják tenni ezek a láthatatlan osztálytársak, rosszabb esetbenegyenesen feldúlják majd.

  TÖLTSD LE AZ INGYENES
MÓDSZERTANI CSOMAGOT!
 ÉLETED LEGJOBB ÉVNYITÓJÁHOZ!

Nézd meg az eredményt!

Az Életed Legjobb Évnyitója Kihívást 2021. augusztusában indította el Győri Ildikó pszichológus, egy társadalmi felelősségvállalás projektként. Kreatív gyereknevelési eszközrendszeréből két elemet ingyen bocsátott a pedagógusok rendelkezésére azzal a céllal, hogy az óvodai és iskolai közösségekben csökkenjen a dühöngés, agresszió és a szorongás szintje. 1.600 szakember töltötte le a videó-, és hanganyagot, próbálta ki a Hangulathőmérőt vagy az Indulatvulkánt az általa vezetett gyerekközösségben.

Vélemény rengeteg, megoldás alig

Az internetes fórumokon egymást tépik az okoskodók ebben a témában. Hozzászólást, és különösen kéretlen hozzászólásokat is százával találunk, megoldást azonban kevesen ajánlanak, pedig rengeteget segítene a meglepett, tehetetlen elsősnek, ha az iskolatáskában helyet kapna a használati útmutató a „láthatatlan osztálytársakhoz”. Mit tegyen, és mit ne tegyen, ha találkozik a dühkitöréssel, rendbontással, verekedéssel, bántalmazással stb.? A kezeletlen helyzet következményeit rengetegen szenvedik el, leginkább a gyerekek. Sok segítségre a pedagógusok sem számíthatnak, a valós helyzet kezelésére ők sem kapnak profi segítséget, és iránymutatást sem. Azt sem tudják elképzelni, hogy van megoldás, mert még beszélni sem nagyon engedik őket ezekről a problémákról.

Vedd a kezedbe az irányítást! Kezdd el az Ingyenes Módszertani csomaggal!

Az elmúlt évben néhányszor elsodortak az események, segítünk neked abban, hogy visszavehesd az irányítást a mindennapokban.

Mi lesz a következménye a családban?

Mit tapasztal otthon a szülő az első néhány hónap után? Összezavarodott gyerekek, rettegés, félelem, akár pánikreakciók. Igazgatóiba rángatott szülők, és hosszú hónapokig tartó pszichológiai szervizelések, mert a „gyerek elromlott”, meg kell javítani. Pszichológushoz járnak a helyzetet elszenvedő gyerekek is, ők azért, hogy feloldódjon bennük az passzív résztvevőként elszenvedett trauma.

Mi lesz a következménye a pedagógusnál?

A pedagógus már az első napokban feladhatja azt, amiért erre a pályára jött, hogy gyerekek fejlődését segítse elő, és a keze, irányítása alatt fejlődjön, okosodjon a következő generáció. Leginkább egy utasítást dobáló automatára hasonlít majd az élete, amibe már pénzt sem kell dobni, automatikusan jönnek belőle a fegyelmező mondatok: ne menj oda, ne beszélj, ne hangoskodj,ne dobáld tele papírral a wc csészét, ne borítsd fel a folyosón a kukát, ne üsd meg az osztálytársad… Többnyire hatástalanok a tiltások, így hamarosan következik a  büntetés.  Add ide az ellenőrzőt, menj fel az iskolapszichológushoz, indulj azonnal az igazgatói irodába! …a lista végtelen. Fegyelmezni próbál, többnyire sikertelenül. Az átmeneti tűzszünetet hamarosan újabb balhék követik. Váratlan, nem rá lehet felkészülni, de kilendíti mind a felnőttet, mind a gyerektársakat a komfortzónából. A figyelem elillan, a tanulás el sem tud kezdődni.

Hiába minden. Sem a gyerek fegyelmezése, büntetése, sem a szülő igazgatói irodában való számonkérése nem segít.

A rendszer rossz, amiben a gyerekek a mindennapjaikat töltik, a pedagógus pedig eszköztelen, mert a probléma a pszichológia területérő érkezik, onnan is kellene eszközt, megoldást kapni. De erről nincs szó. Mindeközben az a gyerek, aki normálisan viselkedik, egyszerűen csak tanulni szeretne, egyedül van, védtelenül a rázúduló ijesztő élethelyzetekben. Rá már nem jut figyelem, örül a felnőtt, hogy legalább ő csendben meghúzódik valamelyik padban. Eközben a balhékat még sosem tapasztalt gyerek próbál navigálni a káoszban, de tanácstalan. Ha tesz valamit, de nem találja el elsőre, sokszor ő is büntetést kap érte.

Akár a Te gyermeked is lehet!

Sok szülő azt hiszi, hogy ez vele nem történhet meg,
így akkor sem készíti fel a gyereket, ha megtehetné.

A pedagógus nem kap eszközt a segítségre, a szülő pedig nem érzékeli a baj mértékegységét, (Hisz a mentális sérülés láthatatlan) így nem tudja eldönteni, mikor kellene külső segítséget bevonnia. Ráadásul Magyarországon még mindig ciki pszichológushoz járni, így a gyerek a szükségesnél sokkal tovább őrlődik, szenved. Legtöbbször már csak akkor kerül segítőhöz, amikor a jegyek romlása, vagy az egészségének romlása ezt elkerülhetetlenné teszi.

Bemutatok néhány valós helyzetet, ami érezteti, hogy a legjobb család, és a legjobban nevelt gyerek is komoly csapdába eshet.

A helyzet annyira nehéz, hogy a legjobb családból származó, legjobban nevelt gyerek is komoly csapdába eshet. Valójában Nekik lesz csak igazán nehéz a problémákkal utólag megküzdeni, mert őket fogja legfelkészületlenebbül érni a helyzet, hiszen otthon normális a légkör, és a gyerek nem is látott életében olyat, amivel az osztályban találkozik majd minden nap.

Hogyan élik meg a helyzetet a gyerekek?

A szófogadó kisfiú

Az első osztályt kezdte egy szófogadó kisfiú: Elvileg mindenre készült a család, csak arra nem, hogy a kisfiú éppen a legtöbbet „rendetlenkedő” osztálytárs mellé keveredik, és vele alkot majd elválaszthatatlan szövetséget. Ennek következtében és édesanya az őszi hónapokat az igazgatóiban töltötte. Az anyuka kétségbeesetten próbálkozott, mindenkitől információt és tanácsot kért, akitől csak tudott. A kisfiú már október elején pszichológusnál „kötött ki” és próbálták menteni a menthetőt.

A szófogadó kislány

Az első osztályt kezdte egy cuki, szófogadó kislány. A szülők nem aggódtak, mert kiváló értékrend van a családban, harmóniában élnek. Arra viszont nem készültek fel, és nem készítették fel, hogy a gyereket sem, hogy nem mindenkinek kell szót fogadni . A kedves kislány mellé leültették a zizegő osztálytársat, ő szót fogadott neki, és kipróbálta vele együtt a káromkodást, rohangálást, ételdobálást. A szülő már félt tanár elé kerülni az iskolában, éjszaka azzal a kérdéssel álmodott, hogy „Anyuka, van 1 perce?” Nyilván a tanulás helyett másra figyeltek, így a jegyek sem úgy alakultak, ahogy egyébként az őt ismerők erre számítottak volna. Végül félévkor iskolát váltottak.

Egy-egy nehezebb hét után valószínűleg elgondolkodtál már azon, hogy be kell-e érned ennyivel?
Biztosan ez az, amivel meg kell elégedned ezen a pályán?

Ez a küzdelem marad az osztályrészed, együtt küzdötök majd te, és az állandó harcokat elszenvedő gyerekek? Elkeseredettségedben lehet, hogy tépkeded a szirmokat a virágról, kipukkasztod a magatartás buborékot és leviszed a jó viselkedés pontokat. Tudod, érzed,hogy nem sokat használ. Te is megtapasztalod, hogy a rendbontón nem változtat, más gyerekeknél még káros is hosszú távon, de nincs kihez fordulnod, nem kapsz használható ötletet, működőképes módszert.

A szomorú a helyzetben, hogy pontosan tudod, milyen kifutása lehet a dolognak negyedik osztályra…

Az aktív, vidám kisfiú

Adott egy kedves kisfiú, aki csupa élet. Ötletei vannak, véleménye, sok mindenre kíváncsi, és emellett mozgásigénye is van. Az iskolában főleg ez utóbbi miatt sok problémája van már elsőben, mert sem az osztály elrendezése, sem a napirend nem ad igazán nagy mozgásteret. Az első évben még toleráltad, mert a kíváncsisága jó példa az osztályban, az érdeklődése átragad a többiekre, lendülete segíti a többieket is a tanulásban. Harmadikra már problémás lesz, mert még mindig el akarja mondani a véleményét, de erre nincs idő, az anyaggal haladni kellene, a gyerekek hozzászólása nélkül is alig van rá idő. Negyedikre a gyerek leszokik arról, hogy próbálkozzon. Ha van –okos- véleménye, azt is magában tartja, akkor meg minek érdeklődjön, minek próbáljon ki új dolgokat.

Kitépkedett motiváció

Adott egy lelkes tanító néni, aki szeretett volna valami kedves módszert kidolgozni a fegyelmezés, veszekedés helyett. Hallotta egy társától, hogy amikor a gyerek viselkedése nem megfelelő, letépkedi a gyerek „faleveleit”. Elkezdi alkalmazni a viselkedés korrigálására a levél tépkedést, de nem áll meg itt. A matek órán is tépkedi a leveleket, azaz a viselkedés büntetését átteszi a tanulás büntetésére is. Így eléri, hogy második osztály végére a gyerek meg sem mer mukkanni matek órán, annyira fél, hogy elrontja a választ. A nyári szünet első napján zokog, hogy meg fog bukni matekból szeptemberben. A matek szó hallatán összegörnyed, és kizárja a külvilágot, könny gyűlik a szemébe, és feladta.

Hogy élik meg a pedagógusok a helyzetet?

Szerinted is nehéz lenne egy 6 éves gyereknek megoldani olyan helyzeteket, amelyre Te, a pedagógus sem voltál soha felkészítve? Ráadásul úgy, hogy ő nem is tudja, milyen helyzetbe kerül majd bele, hiszen felkészületlenül zúdul rá minden?

  • Ha tudnád, hogy van megoldás az első néhány hónap nehézségeinek csökkentésére, felkészületlenül várnád az osztályt, vagy próbálnál tenni valamit, amitől a turbó gyerek kevesebb dühkitörést produkál, és az eseményeket csendben szemlélő, ijedt társa nem érzi magát védtelennek, elhagyatottnak, és kevésbé szorong majd?
  • Ha tudnád, hogy azt mondja majd a gyerek az első osztályról, hogy „Sírnék, de nem sírok. Nem erre számítottam, egyáltalán nem!!!”,- akkor tennél valamit? Megpróbálnál felkészülni? Megpróbálnád felkészíteni?

Miért kell különlegesen készülni a tanévkezdésre 2022-ben - pedagógusként?

  • A gyerekek közül szinte minden életkori csoportot érintett az iskola ideiglenes áttérése online oktatásra:
    • Elsőbe menő gyerekek, és nagycsoportos óvodások
    • Azok a gyerekek, akik idén voltak elsősök
    • Negyedikes felvételizők
    • Hatodikos felvételizők
    • Nyolcadikos felvételizők
    • Minden gimnazista, akik idén karanténban voltak
    • A következő tanévben érettségizők
  • A mentális terhelés láthatatlan, ahogy a vírus. Ha látható lenne, akkor a gyerekeken horzsolások, ütést követő lila foltok, néha csonttörést követő gipsz is lenne.
  • Nem érdemes megvárni, hogy a gyerek, felkészülés hiányában ebben az állapotban problémás helyzetekbe kerüljön az iskolában, mert a bajból sokkal több idő lesz felépülni, mintha prevencióval megelőztük volna.

Nagyon fontos kiemelni, hogy a fenti helyzetek pszichológiai jellegűek, a megoldásukra pszichológiai alapokon nyugvó válaszokat kell adni.

A pedagógusok felkészítése a pszichés problémákra erősen limitált, nincs kihez fordulniuk

1. Csodálkozunk, ha a pedagógus eszköztelennek érzi magát, nem tud mit tenni, nem tudja, kihez fordulhat?

Sajnos ez történik.  Az iskolai helyzet megoldására jelenleg a legtöbben technológiai válaszokat próbálnak adni, pedig minden érintett felnőtt érzi, és minden nap átéli, hogy a valós baj nem az, hogy szürke a tananyag, hanem az, hogy a pszichológia tényezők kezelhetetlenné váltak. A gyerekek szoronganak, vagy éppen dühöngnek. Verik egymást, rongálnak, nem tudnak figyelni, nem motiválhatóak – a listát hosszan tudná mindenki folytatni. Mindeközben nem adnak a pedagógus kezébe 1 eszközt sem, ami véget vethetne a gyerekcsoportokban a dühkitörésnek, nincs a kezében egyetlen tuti dolog, amivel a tanuló figyelmét visszaterelhetné a tanulásra, és sorolhatnánk még.

2. Sok módszertan áll rendelkezésre, de ezek a képzések nem kézzelfoghatóak, nehezen elképzelhetőek.

Mit lehet várni pontosan egy érzelmi intelligenciát fejlesztő programtól, vagy éppen egy önismereti csoporttól, esetleg a sajátélményt kínáló programtól? Nem lehet elképzelni azt, ami majd ott vár majd. Ha mégis részt vesz valaki egy ilyen programon, akkor is sok esetben hiányzik az iskolai helyzetre adott adaptáció, nem tudja, hogyan ültesse át a gyakorlatra a hallottakat. Igazad van. Nem a pedagógusnak kellene átültetni az iskolai helyzetre, hanem annak, aki a képzést készíti számodra, hiszen a pszichológia egy másik szakma.

3. Túl hosszú a képzéseken kapott elméleti anyag, és túl tudományos a megfogalmazás.

Egy pedagógusnak a jelenlegi leterheltség mellett nincs ideje több száz oldalt elolvasni, bonyolult pszichológiai nyelvezetű szövegeket értelmezni. Józanésszel könnyen felfogható ötletre lenne szükséged, amit nem kell magyarázgatni, nem kell átfogalmazni. Két mondat lenne jó, amit megért a gyerek, és csinálni tudja magától? Igen. Az iskolai tanóra 45 perc. Ez alatt kell átadni az egyre hosszabb tananyagot, és valahogy elérni, hogy a túlzsúfolt osztályteremben a 30 gyerek odafigyeljen, és „érzelmi intelligenciáját csúcsra járatva” ne balhézzon, hangoskodjon. Ebben a feszített tempóban 5-6 perc van „rendet tenni”, azonnal működő, instant megoldás segítene csak. Van egyáltalán ilyen?

4. Igazából rendszerszintű instant megoldásra lenne szükség, ami nem csak megoldást ad az adott éles helyzetben egy keddi napon, hanem jelenősen csökkenti a problémás helyzetek kialakulását is, ha lehet minden nap.

Valószínűleg sokféle tippet, trükköt, módszert kipróbált már a legtöbb pedagógus. Ezek közül ideig-óráig segített valami, de aztán elhalt a hatása. Igazi megoldást az jelentené, ha a dühkitörés nagy része száműzhető lenne az osztály mindennapjaiból, a fegyelmezéssel töltött időt, energiád a tanításra lehetne fordítani.

5. Nem foglalkozom a gyerek lelki állapotával, mert nem a pedagógus dolga a gyerek megnevelése. Tanítani szeretnék inkább.

Ebben igazad van, részben. Valóban nem az iskolában kell a gyerekeket „megnevelni”. A társadalom teljes átalakulás miatt azonban nem lehet ugyanazzal a büntetésen alapuló „motivációs” eszközkészlettel „rendet tenni” az osztályban, ami 70 éve változatlan. Igenis szükség van egy olyan közeg, osztályközösség, kiépítésére, amely a tanuláshoz kedvet csinál, és ezt a kedvet fenn is tartja, mert ez az iskola dolga. Szükség van új rutinok bevezetésére, amivel mst, a 21. században is létrehozható egy olyan közeg, amelyhez tartozni élmény a gyerekeknek és a felnőtteknek is. A tanulás csak így kezdődhet el.

Ami a legfontosabb, és amit sehol máshol nem kapsz meg:

A Kreativneveles.hu eszköztárából, bemutatjuk az indulatvulkán és a hangulathőmérő eszközöket és használatukat. Az ő segítségükkel két láthatatlan osztálytárs, a hangulat és az indulat léthatóvá, kézzelfoghatóvá, így kontrollálhatóvá válnak. A kellemetlen élményekért felelős „láthatatlan osztálytársak” megszelídíthetőek a segítségükkel.

  TÖLTSD LE AZ INGYENES
MÓDSZERTANI CSOMAGOT!
 ÉLETED LEGJOBB ÉVNYITÓJÁHOZ!
19.990 Ft helyett
INGYENESEN

Meghosszabbítva: Szeretnénk, ha minden településre eljutna.
Nézd meg hol használják már, KATTINTS IDE

Hol használják már az iskolákban a kreativnevelés.hu eszközeit, vagy annak a speciálisan az iskolákra kidolgozott modulját, az „Osztálymentor Programot”?

  • A Kreatív Gyereknevelési Eszközrendszer egy olyan speciális magyar módszer, iskolai modulja nem csak a hazai iskolákban, hanem külföldön sikerrel szerepel.
  • Magyarországon bevezettük már állami iskolákban (Dunaharaszti, Visonta) magán általános iskolában (DAM, Szentendre) és Start-up iskolarendszerben (Budapest School, Breznó utca). Képzéseinken részt vettek pedagógusok, pedagógiai asszisztensek, iskolapszichológusok az ország minden részéről, Szombathelytől Miskolcon keresztül Kecskemétig, vagy éppen Komlóskáig.
  • Az Osztálymentor Programot sikerrel vezettük be az amerikai oktatási rendszerben, felső-tagozatosok csoportjainál (The American School of Las Palmas)
  • Az Osztálymentor Programhoz kapcsolt kutatás eredményeit a világ vezető egyetemén, Bostonban, az MIT-n mutathattam be. 2020-ban a Pedagógus Expon is találkozhattak a módszertannal az érdeklődők.

Ismerj meg olyan, a gyereknevelés mindennapi kihívásaival és küzdelmeivel szemben azonnal
alkalmazható, kézzel fogható eszközöket, amivel már aznaptól csökkentheted a hétköznapok
feszültségeinek intenzitását és gyakoriságát.

indulj el az úton, tedd meg az első lépést most, TÖLTSD LE!

Csak rajtad múlik!

Mind a pozitív, mind a negatív érzelmeknek megvan a maga szerepe az életünkben, nem lehet csak úgy megválni valamelyiktől, csak azért mert megnehezíti az életünket.El tudod azonban sajátítani, hogyan kezeld azokat a problémás helyzeteket, amikben eddig kapaszkodók nélkül elsodródtál. Sőt, köszönhetően a módszertanunk azonnali működésének, át is tudod adni a gyerekeknek már a következő napon, ugyanezt a készséget! Megmutatjuk neked, hogyan tudod hatékonyan segíteni a gyermekeket érzelmeik felismerésében, kifejezésében és kezelésében, mások érzelmeinek felismerésében és kezelésében, kapcsolataik kialakításában és fenntartásában, ezáltal egy támogató közösség létrehozásában!

Győri Ildikó – Pszichológus, édesanya.

Ildikó évekig nagyvállalatokkal dolgozott, munkavállalói motivációs rendszereket épített fel. Gyakorló anyukaként rájött, hogy a motivációra a családban is szükség van, így kidolgozott egy vidám eszközrendszert, ami a szülőknek segít a kisgyermekkor kihívásain átlendülni. Néhányat ezekből a Varázspálca Szakszerviz című mesekönyvben is bemutatott, gyakorlatban pedig nyaranta több száz gyermek készíti el és használja az Indulatvulkánokat vagy a Hangulathőmérőket.

Mikor a kisfia iskolás lett, találkozott a pedagógusokra nehezedő problémákkal, és megtapasztalta, hogy a gyerekek sokszor motiválatlanok és az osztályközösség sem minden esetben támogató. S-cool Days Osztálymentor Program néven összeállított egy programsorozatot, ami gyors és könnyen alkalmazható segítség a pedagógusok számára. A programot nem csak Magyarországon, hanem külföldi iskolákban is bevezették már. Segítségével mindenhol sikerült az agresszió szintjét csökkenteni, támogató hangulatot kialakítani a gyerekek között, megkönnyítve így a tanítók napi munkáját.

Munkatársaival, Családbarát Programok szervezését és lebonyolítását végezi több mint tíz éve. A nagyvállalati gyerekprogramokon eddig több mint 1.000 gyerek vett részt. Ezeknek a programoknak az átlagos visszajelzése 98%-os elégedettségű. A pandémia hónapjaiban sok munkavállalóhoz jutottak el előadásai, emellett a kreativneveles.hu facebook oldalán azonnal alkalmazható tippeket és trükköket osztott meg az érdeklődőkkel.

Coaching + Érzelmi intelligencia + Kreativitás

Az iskola-előkészítő programunkról mondták – a szülők

  • Olyan útravalót kapott, ami segített az iskolakezdésben/otthon
  • Jó ötlet, lehetne ilyen/hasonló máskor is, nemcsak elsősöknek
  • Nagyon jónak és hasznosnak tartottam.
  • Éltem (éltünk) volna a lehetőséggel többször is a nyár során.
  • A program jó volt, ezért megérte.
  • Profi csapat, barmikor máskor szívesen beszélgetnék velük még
  • Nagyon jó ötletnek tartom, es a tanácsok is hasznosak voltak, jó volt hallani, és beszélgetni kicsit ezekről.
  • A tool-ok, ötletek jók, majd meglátjuk, mennyire tudjuk alkalmazni.
  • Oktatók szimpatikusak voltak, profinak véltük a workshopot.
  • Sajnos én keveset láttam, de amit láttam az meggyőző volt. Tetszett a pozitív megerősítésre, jutalmazásra épülő technikájuk. Nagy művészet így “dolgoztatni” gyerekeket. Biztos vagyok a felkészültségükben.
  • Tökéletes volt, köszönjük a szervezést, a lehetőséget! Lehetne más korosztálynak is hasonló, coaching szemléletű workshop-ot hirdetni – a dolgozóknak szerintem ez igen nagy értéket képviselne (nekem is mindenképp). Hátha van olyan megoldás, amivel több gyereket lehetne elérni nem túl drágán, és mégis hasznos lenne. Pl. tanulásmódszertan, sikerre hangolva … ilyesmi témákkal. Pl. egy szombati munkanapra megszervezve. Mennyire lenne hálás egy munkavállaló, ha látványos fejlődésen megy át a szeme fénye?

Az iskola-előkészítő programunkról mondták – a gyerekek

  • Nagyon tetszett neki, szívesen megismételné.
  • Nagyon tetszett neki, érdekesek voltak a programok.
  • Határozottan lelkes volt, még szívesen maradt volna. Ez szintén meglepett, mert nehezen oldódik, ha eleve nem akar valamit csinálni (márpedig ezt nem akarta).
  • Első pillanattól felszabadult volt.
  • Nagyon élvezte. Bár napközben csendesebbnek tűnt, mint utólag elmondta, nagyon tetszett neki.
  • Nagyon tetszett neki, szomorú volt, hogy el kellett jönni a nap végén.
  • Nagyon élvezte, tele volt élménnyel.
  • Nagyon jól érezte magát, jókedvű volt, lelkesen mutogatta az általa készített kincseket.
  • Nagyon felszabadultan viselkedett és sugárzott az örömtől egész nap. Maximális pontszámot adott 🙂
  • Remekül érezte magát. Be is fogadta a hallottakat.
  • 10/10 🙂 Nagyon tetszett neki, el volt varázsolva a sok lehetőségtől. Pl. a vulkán nagyon hasznos, szemléletes, este használtuk is, vagyis úgy gondolom, hogy beépül a gyakorlatba.
  • Nagyon élvezte a napot, és sajnálta, hogy több ilyen nem lesz. A végére már elfáradt egy kicsit.
  • Holnap is jönni szeretne.